További 80 millió Ft jut a hajléktalanellátás bővítésére a Belügyminisztériummal kötött támogatási szerződés alapján - derült ki a Fővárosi Közgyűlés decemberi ülésén.
Csaknem 120 napirendi pontot tárgyalt meg 2013. december 11-i ülésén a
Fővárosi Közgyűlés. További tizenhét szobor, épület vagy emlékmű kaphat
díszvilágítást, erre elsősorban állami, civil és egyházi szervezetek,
valamint önkormányzatok tettek javaslatot. A díszvilágításról szóló
rendelet módosításáról 18 igen, 1 nem szavazattal, 11 tartózkodás
mellett döntött a közgyűlés.
Megindulhat a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. Az egyhangúlag, 28 támogató szavazattal elfogadott határozat szerint a beruházás költségvetése 4,8 milliárd forint, ebből egyebek mellett a tér mentén lévő közutak és közlekedési csomópontok újulnak meg a közösségi közlekedés előnyben részesítésével, szélesítik a gyalogos felületeket, kerékpárutat, B+R (bike+ride) parkolót építenek, növelik a zöldfelületek nagyságát, fejlesztik a közműveket. A projekt része a fogaskerekű vasút fejlesztésének és a káposztásmegyeri intermodális csomópont kivitelezésének előkészítése is.
Jövőre felújítják a margitszigeti futópályát, az erről szóló határozatot szerdán egyhangúlag fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadta az egykori vidám parki terület átalakítására tett nagyobb mértékű állatkerti fejlesztést a Fővárosi Közgyűlés, valamint döntött a Pannon Park Projekt 200 millió forintos támogatásáról is.
Forrás: budapest.hu