Ukrajna fegyveres erőinek több mentális egészségügyi támogatásra van szüksége, mert az értesülések szerint „megdöbbentően sok” katona hajt végre öngyilkosságot, mert képtelenek feldolgozni lelkileg mindazt, amit a fronton átélnek – idézett brit parlamenti képviselőket az Independent, amit a mandiner.hu szemlézett. 


Sir Iain Duncan Smith, a tory párt korábbi vezetője az alsóházban azt mondta, hogy


az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak mentális támogatást nyújtania kellene az ukrán fegyveresek számára


a két ország afganisztáni és iraki tapasztalatai miatt is.


Smith hozzátette, hogy Ukrajna arra kérte a két országot, hogy küldjenek olyan önkénteseket, akik már bizonyítottak az afganisztáni vagy az iraki háborúban. A veteránok bevonásától azt remélik, hogy segítenek majd az ukrán katonáknak abban, hogy olyan  gyakorlatokat sajátítsanak el, amelyek mentálisan ellenállóbbá teszik őket – írta az Independent.