A
magyar rendőrség több mint kétmillió forint értékű kábítószert vont ki a
forgalomból, amik már biztosan nem kerülhetnek felhasználásra.
A
nyomozók befejezték annak a három férfinak az ügyét, akik a
megalapozott gyanú szerint kokaint és marihuánát árultak a híres
budapesti bulinegyedben, ahol már számos hasonló eset történt a múltban.
Még
2018 novemberében érték tetten és fogták el Sz. Lászlót, aki belvárosi,
illetve erzsébetvárosi szórakozóhelyek környékén árult kábítószert.
Huszonnégy órával később a férfi két társát szintén elfogták a rendőrök.
Ők
voltak azok a személyek, akiktől korábban a kokaint beszerezte. H.
János és H. András budaörsi házában előre kiadagolt kábítószert, 400
ezer forintot és 60 ezer eurót találtak. Összesen majdnem 100 gramm
kokaint és 130 gramm marihuánát foglaltak le, amiknek a feketepiaci
értéke meghaladja a kétmillió forintot.
Varázsdohányt értékesítő bandát tartóztattak le a budapesti rendőrök
A
Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói az
ügyben négy fogyasztót is elfogtak, őket kábítószer birtoklása miatt,
míg H. Jánost, Sz. Lászlót és H. Andrást kábítószer-kereskedelem bűntett
miatt hallgatták ki gyanúsítottként – teszik hozzá a közleményben.
0 Megjegyzések