Az elmúlt évhez hasonlóan idén is 100 fölött volt az indulók száma a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. által rendezett úszóversenyen.


Az elmúlt évhez hasonlóan idén is 100 fölött volt az indulók száma a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. által rendezett úszóversenyen. A negyedik alkalommal kiírt viadalon 25 méteres távon, három korcsoportban, és három úszásnemben mérték össze tudásukat a gyerekek április 18-án a Vilmos Endre Sportcentrumban.

- Elsősorban a kerületi úszásoktatásokon résztvevő gyerekeket hívtuk meg, de idén annyival bővítettük az indulók körét, hogy a szomszédos kerületekben is meghirdettük a versenyt. Kizárólag amatőr úszókat vártunk, három úszásnemben, gyors-, mell-, illetve hátúszásban, óvodás, illetve általános iskolai alsó- és felső tagozatos korosztályban. A verseny célja egyben az oktatásban résztvevő óvodás és iskolás gyermekek fejlődésének felmérése, a versenyszellem erősítése és az úszsás népszerűsítése is – mondta Bögös József, a Városgazda Uszoda- és Sportszervezési Osztályának vezetője.

A korábbi évekhez képest újdonság volt, hogy a mostani verseny a közelmúltban megalakult Városgazda Utánpótlás Akadémia égisze alatt zajlott. A megnyitón ünnepélyes keretek között felvonták az akadémia címerével ellátott, kék-zöld csíkos klubzászlót.


Az úszókupára előzetesen 80 nevezés érkezett, de a rajt előtt is lehetett jelentkezni, így a létszám ismét meghaladta a 100 főt.

Banyár László, a Városgazda Zrt. vezérigazgatója a verseny fővédnöke a megnyitó során örömét fejezte ki, hogy egyre több gyerek tanul úszni a kerületben.

- Az, hogy idén is több mint százan álltak rajthoz azt jelenti, hogy ez a kupa egyre jelentősebb versennyé növi ki magát – tette hozzá Banyár László.

Az első versenyszámot megelőzően az Aqua 18 SE úszói tartottak bemutatót. Az úszókupán nemcsak egyéniben, hanem az iskolák közötti pontversenyben is nagy küzdelem zajlott.

P.A.