2013. számokban – sikeres évet zárt a Magyar Állami Operaház
584 rendezvény, 549 ezer néző, 1,5 milliárd forint összesített jegy- és bérletbevétel, valamint az Erkel Színház újranyitása – ezek az Opera elmúlt évének legmeghatározóbb mutatói.

2013-ban 584 rendezvény valósult meg a dalszínház szervezésében, az Erkel Színház újranyitásával már két állandó budapesti játszóhelyen, továbbá vidéki helyszíneken és a Távol-Keleten, az alábbi megoszlásban:

427 opera- és balettelőadás (268 az Operaházban, 136 az Erkel Színházban, 23 Japánban és Kínában),
12 premier,
3 nagy felújítás,
1 Verdi-fesztivál,
30 repertoárprodukció,
16 hangverseny, dalest,
77 diák- és ifjúsági foglalkozás, előadás,
18 egyéb rendezvény (könnyűzenei koncertek, gálák, táncestek, szabadtéri események).

Az 549.000 nézőből 72.703 váltott bérletet az Opera előadásaira, 47 ezren pedig a társulat külföldi turnéin látták a dalszínház produkcióit. 54 ezer középiskolás diák a nagy sikerű OperaKaland sorozat keretében vehetett részt operaelőadásokon az Erkel Színházban (122 város 300 oktatási intézményéből, 2 sorozatban 43 előadás).

Az Opera nemcsak rendezvényeivel, de kiadványaival, híradásaival is hatékonyan érte el látogatóit. 2013-ban valamennyi itthon és külföldön született magyar állampolgár megkapta az Útravaló 2013 CD-t, a lemez így 100 ezer családhoz jutott el. A több tízezer sajtó- és köztéri megjelenés, a 480 Facebook-bejegyzés, a 182 saját weboldalon megjelent hír, és az összesen 16 exkluzív kiadvány (5 magazin, 4 rendkívüli szám, 6 CD lemez, 1 könyvtrilógia, 3 nagy évad-tájékoztató brosúra) jóvoltából folyamatosan tájékozódhattak a látogatók az Opera aktuális eseményeiről. Az intézmény Facebook-oldalának rajongói száma elérte a 19 ezret, ez 95 %-os növekedést jelent egy évre vetítve, 350 %-os növekedést két év viszonylatában!

2013-ban 12 televíziós és 20 rádiófelvétel- és közvetítés jóvoltából azok is figyelemmel követhették az intézményben zajló eseményeket, akik személyesen nem lehettek jelen egy-egy helyszínen. A rendezvényeket több ezer fotó és 51 saját szerkesztésű videófelvétel örökítette meg.

Az Opera 2013-as összesített jegy- és bérletbevétele elérte 1,5 milliárd forintot. Ezen álomhatár elérését, a kiemelkedő számú rendezvény megvalósulását 1.010 közalkalmazott – ebből 291 új állás létesült az Erkel Színház újranyitásával –, 260 szerződéses magyar művész, 69 külföldi vendégművész  (44 énekes, 11 karmester, 14 alkotó) és 13 partner-együttes (MR Szimfonikusok, Danubia Zenekar, Kolozsvári Magyar Opera, Concerto Budapest, Orfeo Zenekar, MR Énekkar, Budapesti Stúdió Kórus, Honvéd Férfikar, Zeneakadémia, Magyar Táncművészeti Főiskola, Győri Balett, Pécsi Balett, Honvéd Táncegyüttes) munkája eredményezte.


AZ ÉV LEGFONTOSABB TÉNYE: AZ ERKEL SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA

A legnagyobb közép-európai, ültetett színházi nézőterének helyet adót Erkel 136 előadásának átlagos látogatottsága 74%-os volt, amely az 1.819 pótszék nélküli ülőhellyel számolva minden előadáson átlag 1.373 látogatót jelent. Mivel az Operaház befogadóképessége 1.260 ülőhely, és ennek kihasználtsága 2013-ban 92%-os volt, ez az arány azt jelzi, hogy a felújítás miatt 2013-ban még csak 5 hónapon át játszó Erkel működésével az összintézményi opera- és balettelőadásokat látogatók száma bőven több mint kétszeresére emelkedett.

A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ TEHÁT MAGABIZTOSAN ŐRZI ABSZOLÚT ELSŐ HELYÉT A HAZAI SZÍNHÁZI ÉLETBEN!

 Az Opera „nyolc boldogsága”:

1. LEGNAGYOBB LÉTSZÁM (1000 feletti létszámú alkalmazott, mintegy 400 szerződéses művész és rendszeres szolgáltatói munkatárs 2014-ben)
2. LEGNAGYOBB BEFOGADÓKÉPESSÉG (pótszékezve 1.900 fő –Erkel Színház; 1.300 fő – Operaház)
3. LEGNAGYOBB ELŐADÁSSZÁM (500 opera-, balett- és kísérleti előadás, 100 gyermekprogram, 80 gála, koncert, dalest, egyéb esemény 2014-ben)
4. LEGNAGYOBB REPERTOÁR (mintegy 100 mű és produkció, ezekből az 2013/14-es évadban 51 különféle előadás forog)
5. LEGNAGYOBB NÉZŐSZÁM (immár 750 ezret meghaladó lehet turnékkal és az Erkel Színház egész éves működésével 2014-ben)
6. LEGNAGYOBB BEVÉTEL (2.2 milliárd Ft – bérlet- és jegybevétel, kölcsönzés, rendezvények, turnék, TAO már 2013-ban is)
7. LEGNAGYOBB TÖRZSKÖZÖNSÉG (77 ezer bérletes az Erkel Színház újranyitásával)
8. LEGNAGYOBB TÁMOGATÁS (7.6 milliárd Ft-os állami támogatás a 2014-es pénzügyi év kezdetén)

A Magyar Állami Operaház  2014-ben minden téren eléri működőképes méretének határát, amellyel – a párizsi mellett – az egyik legnagyobb összművészeti centruma, integrált operaintézménye a világnak. Indokolja ezt (különleges társadalmi szerepvállalása mellett) az ország zenei és tánchagyománya, a magyar tehetségnevelés és művészeti élet ma is érvényes nemzetközi reputációja és az ország történelmi sajátosságaiból is eredő, Budapest-központúság is. Az Opera pedig a jövőben is élni kíván a rá ruházott felelősséggel: nemcsak az operajátszás, a klasszikus balett és a filharmóniai tudással bíró, zenekari játék magyarországi fenntartása múlik rajta, s így nemcsak a Zeneakadémián és a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzettek legnagyobb felvevője, de - áttételesen énekművészeken-karmestereken-alkotókon és más közreműködésen keresztül - segít életben tartani a nagy, vidéki színházi központok, valamint a határon túli, magyarlakta területek opera- és táncéletét is.

Az Opera emellett kész új beruházásokat indítani (Operaház és Üzemház felújítása, Műhelyház építése, Zenekari Próbacentrum korszerűsítése, hangszerbeszerzés), immár egész évben két nagyszínházban játszik, kamaraszínházi működésbe kezd, szabadtéri előadásokat és vidéki vendégszerepléseket szervez, megteszi a közönségnevelés és a művészképzés (OperaStúdió) terén a szükséges további lépéseket, folytatja társadalmi programjait, és újabb ázsiai útra indul – továbbá működési reformjának súlyát immár a művészi munkára, a minőségi előrelépésre, a repertoár átalakítására, felfrissítésére helyezi.
 
 
(Forrás: Magyar Állami Operaház)
 
---------------------------------------------------
 
BÚÉK! = BOLDOG ÚJRA ÉLEDÉST KRISZTUSBAN!  
 
 
(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))