ISKOLAKEZDÉS EGYÜTT! SEGÉLYAKCIÓ
 
ÖTÖDIK ALKALOMMAL FOG ÖSSZE AZ E.ON ÉS AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET A RÁSZORULÓ ISKOLÁSOKÉRT

Óriás ceruzatartó süni hívja jótékonyságra az embereket a bevásárlóközpontban. Az iskolások ceruzatartó sünijének 4 méteres óriásváltozatával költözött be az Ökumenikus Segélyszervezet két hétre az egyik budapesti bevásárlóközpontba, hogy így hívja fel a figyelmet az Iskolakezdés együtt! segélyakciójára.
 
A program célja, hogy a vakáció utolsó napjaiban a bevásárlóközpontokat megrohamozó szülők közül minél többen csatlakozzanak az összefogáshoz, azokra is gondolva, akiknek önerőből esélyük sincs beszerezni mindent gyermekeiknek. Az E.ON és a Hello Wood által készített installáció adománypontként fog működni: mindenki, aki a helyszínen csatlakozik, magával vihet emlékbe egyet a süni tüskéibe rejtett 1000 egyedi ceruzából. Az adománygyűjtő akciót elindító sajtótájékoztatón a Segélyszervezet és az akció stratégiai partnere, az E.ON Hungária munkatársai, valamint önkéntesek - köztük Wolf Kati énekesnő, a kampány arca és Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó segítettek a süni ceruzákkal való feltöltésében.
 
 
Hogyan lehet csatlakozni?
 
A sajtótájékoztatón Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: a következő két hétben, minden helyszínen regisztráló adományozónak a Segélyszervezet elküldi a www.segelyszervezet.hu/iskolakezdes adományozási felület linkjét. Ezen az oldalon egy bankkártya segítségével gyorsan és biztonságosan lehet támogatni a segélyakciót, melynek célkitűzése, hogy tanévkezdésig 1000 rászoruló gyermeket támogasson fejenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott iskolakezdő csomaggal. Az átláthatóságra nagy hangsúlyt fektető segélyszervezet a megadott e-mailcímekre az akció lezárultával beszámolót küld minden adományozónak arról, hogyan értek célba a támogatások. Azok, akiknek nincs lehetősége a weben segíteni, hívásonként/sms-enként 250 forinttal támogathatják az akciót a 1353-as adományvonalon is.
 
A nagyszabású akció immár ötödik éve a Segélyszervezet stratégiai partnerével az E.ON Hungária vállalattal közösen indul. A vállalat Marketing Kommunikációs osztályának vezetője, Károlyi Zsuzsanna a sajtótájékoztatón kiemelte: minden gyereknek és szülőnek van egy álma, az iskola kezdete nem csak rohangálást, beszerzést és gondokat jelent, hanem azon álmok megvalósulásának kezdetét, melyet a gyerekek szeretnének majd elérni mindannyiunk örömére. Néhány szép füzet, egy tolltartó, egy iskolatáska – nem kell sok ahhoz, hogy egyformán gondtalan mosollyal induljanak a gyerekek az iskolába. Amikor tanszereket adunk, azok nem csak hasznos iskolai hozzávalók. Érzéseket is aduk: örömet, megerősítést, a siker energiáját, lendületet. Ezzel a kezdeményezéssel minden évben a jövőbe fektetünk: egy picit színesebb lesz a világ, egy kicsit még jobb lesz a jövő. Idén először 5000 munkatársunkat is bevonjuk a programba, saját gyűjtőpontokat is létrehozunk, ahol E.ON-os önkéntesek segítik a közös cél megvalósítását.
 
Wolf Kati, aki kezdetektől, 2011-től segíti az Iskolakezdés együtt! segélyakciót, elmondta, hogy gyakorló szülőként jól ismeri azt a helyzetet, mikor az utolsó napokban az ember még rohan a legközelebbi bevásárlóközpontba a hiányzó tanszerekért. Most mégis arra kér mindenkit, hogy ebben a rohanásban egy percre megállva, vegye észre azokat is, akiknek ilyenkor nincs lehetőségük arra, hogy minden szükséges tanszert megvegyenek gyermekeiknek. Az adományozásba a nagyobb gyerekeket is érdemes már bevonni, hogy egy közös jótettel induljon a tanév.

 
 
(Forrás: Ökumenikus segélyszervezet)
------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

-------------------------------------------------------


(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna (szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com; sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))