Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa és az MTI Üzemi Tanácsa, valamint hét közmédiás szakszervezet közleményben tiltakozik amiatt, hogy az MTV Híradója azt a látszatot keltette, mintha a szakszervezetek elhatárolódnának a Lomnici-ügy miatt már egy hete éhségsztrájkoló kollégáiktól - írja az Index.
A csütörtöki Híradóban úgy adtak hírt az MTI Hírcentrum igazgatójának azonali hatályú kirúgásáról és az MTVA hír- és hírháttér műsoraiért felelős főszerkesztőjének menesztéséről, hogy nem mondták ki Élő Gábor és Papp Dániel nevét.

A szolidáris szakszervezeteket nem említették
De nem ez volt az egyetlen probléma a tudósítással, a múlt szombat óta a Lomnici-ügy felelőseinek eltávolításáért éhségsztrájkolókról először tudósító riportban azt sugallták, hogy Nagy Navarro Balázstól és társaitól elhatárolódnak a szakszervezetek.
Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa, az MTI Zrt. Üzemi Tanácsa, a Duna Televízió Üzemi Szakszervezete, a Független Rádiós Szakszervezet, az MTI Sajtószakszervezet, az MTV Gyártásvezetői Szakszervezet, a Rádiós Műszakiak Szakszervezete, a Televíziós Műsorgyártók Érdekvédelmi Szakszervezete és Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete által aláírt tiltakozás szerint „a közszolgálati televízió december 15-i esti híradójában ismét a manipuláció eszközéhez folyamodott”.
„Saját kollégái is elhatárolódnak Nagy Navarro Balázstól és társaitól, illetve az általuk folytatott éhségsztrájktól.” – szólt a tudósítás. Ennek alátámasztására a közmédiában dolgozó sok szakszervezet közül két rádiós szakszervezet közleményét használták, amelyek kritikát fogalmaztak meg, nem említve öt másik szakszervezetet, amelyek viszont szolidaritásukról biztosították az akciót

Kiragadták a nekik kedvező fél mondatot
A közlemény szerint Kapuvári Gábor, az MTVA Központi Üzemi Tanácsának elnöke által adott nyilatkozatból kiragadtak egy fél mondatot, s ezáltal meghamisították mondandóját. Kapuvári az Indexnek elmondta, tűrhetetlen és felháborító, amit az ő nyilatkozatával tettek, „eszközként használnak engem, aki a közmédia 2500 munkavállalóját képviselem. Megkérdezték, hogy mi a véleményem, én azt válaszoltam, hogy egészséggel, mi több a halállal fenyegetés elfogadhatatlan, azzal viszont, hogy legyen tisztességes a tájékoztatás, azzal egyet lehet érteni természetesen. Felháborító, hogy ennek a mondatnak a másik fele kimaradt, holott három másodperccel növelte volna meg a nyilatkozatot. A narráció az én nyilatkozatom előtt politikai kalandorsággal vádolta az éhségsztrájkolókat, én nem szemben állok velük, hanem elemeztem a helyzetet. Döbbenetes, hogy néhány órával később ahogy elküldik Élő Gábort, minden folytatódik úgy, ahogy eddig” – mondta Kapuvári.

Helyreigazítást követelnek
A kilenc aláíró szervezet ezért most újra leszögezte, hogy szolidaritásáról biztosítja Nagy Navarro Balázs és társait, mivel „az éhségsztrájk eszközével a sajtószabadság tiszteletben tartásáért és a tisztességes közmédiáért küzdenek”.
Az üzemi tanácsok és a szakszervezetek az újabb eset miatt felszólítják az MTVA és az MTI vezetését, hogy „a Cohn-Bendit-, illetve Lomnici-ügy után miként fordulhatott elő az, hogy a híradó nem a valóságot híven tükröző módon számolt be az eseményekről”. Kérik továbbá azt is, hogy „az elferdített tudósítást igazítsák helyre”, valamint hozzák nyilvánosságra a Lomnici-ügyben lefolytatott vizsgálatok eredményeit.
Az Index megpróbálta az üggyel kapcsolatban megszólaltatni Szabó Lászlót, az MTVA kommunikációs igazgatóját, de nem sikerült elérnie.

Egy hete éhségsztrájkolnak
A Duna TV-től ősztől elküldött Kembe-Sorel Artúr riporter az Indexnek elmondta: az MTVA megpróbálja elzárni őket a köztévé alkalmazottaitól. Az állítólag a csütörtöki szakszervezeti tüntetés miatt lezárt bejáratot azóta sem nyitották meg, őket pedig tujákkal és funérlemezekkel próbálják eltakarni.
A két szakszervezeti alelnök, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka egy hete éhségsztrájkol az MTV épülete előtt, azóta Kembe-Sorelen kívül egy, a Szolidaritás mozgalomhoz és egy, az Egymillióan a sajtószabadságért csoporthoz tartozó civil csatlakozott hozzájuk. A Duna TV-s Patakfalvi Sándor felvételvezető és Virág Péter szakszervezeti vezető néhány napra tudott csak csatlakozni, egyiküknek munkaköri kötelezettsége, másikuknak egészségi probléma miatt kellett abbahagynia az éhségsztrájkot.
Ezzel kapcsolatban Kembe-Sorel elmondta: „minden kieső helyére újak jönnek, több hétre való jelentkezőnk van, nem fogjuk abbahagyni, amíg Élő Gábor helyetteseit ki nem rúgják”.
Forrás: Index