A budapesti rendőrök elfogták azt a két fiatalt, akik kifosztottak egy alvó férfit a Deák Ferenc téri villamosmegállóban.

A 18 éves budapesti B. Krisztián és a 21 éves szintén budapesti B. Dávid február 25-én kora hajnalban (azaz, egy hosszabbra sikerült szombat este végén) a Deák Ferenc téri villamosmegállóban kifosztott egy alvó férfit. A sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva az elkövetők átkutatták a zsebeit és elvették a pénztárcáját a benne lévő személyes iratokkal, bankkártyával, valamint pénzel együtt. Ezután leintettek egy taxit, amivel az Örs vezér tere felé vették az irányt.

Útközben közölték a sofőrrel, hogy 5 000 forintonként fizetik az utat, ezért négy alkalommal meg is álltak, amely során négyszer 5 000 forintot ki is fizettek a lopott kártyával. A taxisofőrnek gyanússá vált a két fiatal, ezért üzenetet küldött az egyik kollégájának, amelyben leírta, hogy értesítse a rendőröket, valamint azt is, hogy merre fog haladni.

A járőrök Budapest XVI. kerületében, a Veres Péter úton megállították a taxit, majd igazoltatták az utasokat. A ruhájuk átvizsgálásakor B. Krisztiánnál megtalálták a sértett pénztárcáját és okmányait, társánál pedig a tárcában lévő pénzt, írta meg a police.hu.