„ … a maya feljegyzésekben a 2012-es év az utolsó, amiről említést tesznek. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy ebben az évben jön el a világvége. Tiszteletben tartva sokak véleményét, mi inkább annak örülünk, hogy ugyan ezek a mayák már közel 3000 éve felfedezték a kakaót, valamint a csokoládét. Az „Istenek ajándékát” először csak a magas rangú papok, uralkodók és hadvezérek fogyaszthatták, majd később már a nép is hozzájutott e mennyei ízekhez.”

Az Édes Napok Budapest szeptember 20-án, csütörtökön 12 órakor nyit.Az idei fesztivál 4 napos. Az első, csütörtöki nap nyílt szakmai nap, melyen a Magyar Édességgyártók Szövetsége a 20. születésnapját ünnepli.




A látogatók ezen a napon olcsóbb belépővel jöhetnek be!
A tavalyi fesztivál hatalmas szakmai és közönségsikert aratott. Az előzetes jelentkezések és igények alapján, valamint a látogatók jobb, komfortosabb kiszolgálása érdekében idén lényegesen nagyobb területet foglalunk el a Budai Vár területén.
Édes Napok autóbuszjárat közlekedik a Clark Ádám tér - Budai Vár - Dózsa György tér - Alagút útvonalon.A fesztivál vendégországa Németország. A Német Turisztikai Hivatal Németországot, mint turisztikai desztinációt mutatja be saját standján a fesztivál minden napján.

A fesztivál fővédnöke Sánta Sándor Úr, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

A tavalyi évben Sarah J. Evans fogadta el meghívásunkat. Díszvendégünk az idén is egy nemzetközileg elismert és népszerű szaktekintély, Chloé Doutre-Roussel. Chloé tanít, kurzusokat tart, konferenciákat szervez, újságokban publikál, saját csokoládé márkát hozott létre. A Fortnum & Mason Háznak, az egyik legkomolyabb londoni kereskedőháznak a szakértője.

Az Édes Napok a szakma rangos hazai seregszemléje, amin jelen van az összes jelentős magyar csokoládé- és édességmanufaktúra, a legjobb kereskedők, valamint az ismert hazai és világmárkák.

Színvonalas szakmai és családi programjaink mellett olyan szolgáltatásokat is nyújtunk, mely látogatóink tudatos és egészséges édességfogyasztását is szolgálják. Hallgathatunk toxikológiai előadást, konzultálhatunk a jelen lévő fogászati, dietetikai és diabétesz tanácsadókkal.

Elegáns koktél-, pezsgő- és borbárok lesznek a fesztivál több területén. Az esték a tavalyihoz hasonlóan a funky, soul, jazzkoncertek, a finom ételek és italok társaságában telnek.

- Napközben a szakmai workshopok mellett rendszeresen lesznek kézműves csokoládé- és trüffel készítés alapjait bemutató kurzusok

- Szakmai guruk előadásai, neves gyártók, szaktekintélyek részvételével

- -
Csokoládészobor készítés - a Nemzeti Galériában csokoládészobrot épít a Callebaut szakmai csapata, mely munkát nyomon lehet követni a helyszínen, valamint kivetítőn. Látogatóink vasárnap este a komplett szobrot fel is falhatják
- -Cherry Queen Csokoládé Királynő 2012 döntője
- A Nemzeti Galériában gyermekfoglalkoztató várja a családosokat. Az Édes Napok belépőjegyei a Galéria állandó kiállításaira is érvényesek

- Délutántól kisebb zenei formációk, kellemes utcai jazz-zenével szórakoztatják a közönséget az Édes Napok több pontján

- Night Chocolate Shopping

A tavalyi Édes Napok bizonyította, hogy jó társaságban lesz az, aki ellátogat a budapesti Édes Napok fesztiválra, miközben Európa egyik legszebb panorámáját csodálhatja, a legkiválóbb édességek és italok mellett.


(Forrás: www.edesnapok.hu)