Újabb sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a múlt hét csütörtöki, egy rendőráldozattal és két sebesülttel járó késes támadás után.  


Kedden, az ORFK Teve utcai székházában Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője az újbudai rendőri intézkedés parancsnoki kivizsgálásának eredményéről azt mondta: szakszerű volt a lőfegyverhasználat, a munkatársak minden képesítéssel rendelkeztek, minden kényszerítő eszköz is megvolt náluk. A vizsgálat szerint elég rendőrt küldtek a helyszínre, nem tudtak olyan információról, ami több embert igényelt volna.


A megállapítások szakmai alapon történtek, mondta Gál Kristóf, és hozzátette: megrázó olyan információkat olvasniuk, amikben a szakmaiság esetleges hiányáról írtak. Úgy fogalmazott: „Dilettáns” megállapításokra ebben az esetben és a későbbiekben sem fognak reagálni.


Azokat a szakmai tapasztalatokat, amiket a mostani esetből le tudnak vonni, beépítik majd a jövőbeli eljárásrendre. A rendőrség munkatársai mélyen gyászolják kollégájukat, Baumann Pétert. Gál Kristóf tájékoztatása szerint az elhunyt rendőr temetése nem lesz nyilvános, a sajtótól pedig azt kérték, ne vegyenek részt rajta.