Megérkezett az első két új FLIRT-motorvonat
 
A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg ma először a nyilvánosságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a nemrég Magyarországra megérkezett két FLIRT egyikét. Az első új motorvonat a szigorú műszaki és hatósági ellenőrzéseket és engedélyezést követően, várhatóan idén ősszel állhat forgalomba. A 2015 őszéig megérkező negyvenkét új FLIRT a Budapest elővárosi vasútvonalakon közlekedik majd. Az új motorvonatok a kor követelményeinek megfelelő utazási körülményeket kínálnak, üzemeltetésük éves szinten milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a vasúttársaság számára.
 
Megérkezett Svájcból Magyarországra a negyvenkét új FLIRT-motorvonat első két járműve, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság felügyelete alatt megkezdődhettek a hazai álló- és futópróbák. A MÁV-START a használatbavételi engedély kiállítása után indíthatja el menetrendben meghirdetett vonatként a hatvanegyedik és hatvankettedik FLIRT-öt. A kék-fehér-sárga-szürke színű motorvonatokkal először a székesfehérvári vasútvonalon utazók találkozhatnak majd. A járműveket pontosan egy évvel a szerződések aláírását követően, 2014. március 19-én, Kápolnásnyéken tekinthették meg először az érdeklődő vasútbarátok és a média képviselői.
 
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: „Az Orbán-kabinet 2010-ben egyértelművé tette, hogy az Európai Unióban és a világon érvényesülő iránnyal összhangban elkötelezett a közösségi közlekedés, a vasút fejlesztése mellett. Négy év alatt összesen 760 milliárd forint értékű korszerűsítést, bővítést végeztek és végeznek el a kivitelezők a MÁV Zrt. hálózatán. A kényelmes motorvonatok közlekedtetésével minden feltétel adott ahhoz, hogy az elővárosi forgalomban is még többen válasszák a vasút szolgáltatásait, egy jól működő és versenyképes vasút jöjjön létre Magyarországon.”
 
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: „A felújított kápolnásnyéki állomás és az új motorvonat nagyszerű példája annak a felelősségteljes, jövőbe mutató gondolkodásmódnak, ami az elmúlt években a vasúttal kapcsolatos hozzáállást jellemzi Magyarországon. Az utóbbi időszak vasutat támogató közlekedéspolitikája jól megalapozza a vasúti közlekedés fejlesztését, kiszámítható és stabil működtetését, szolgáltatási színvonalának fokozatos emelését. Megújuló pályahálózat, korszerű jegyértékesítés, jó parkolási lehetőség, kulturált várakozás, kínálati, ütemes menetrend, igényes vonatok, minőségi kiszolgálás. A MÁV-nál erre törekszünk országszerte, és egyre több vonalon tudunk ilyen szolgáltatást nyújtani.”
 
Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója beszédében kiemelte: „Az új járművek a Budapest–Székesfehérvár, Budapest–Pusztaszabolcs, Budapest–Szob, Budapest–Veresegyház–Vác, a Budapest–Cegléd–Szolnok, és a villamosítás befejezését követően a Budapest–Esztergom vasútvonalon közlekednek majd. Budapest elővárosában a vonatok csaknem kétharmadát lehet majd FLIRT-ökből kiállítani. Így évente harmincnégy millió utazást, az éves utazások negyedét tudjuk korszerű motorvonatokkal kiszolgálni. A már meglévő FLIRT-ök bizonyítottak, népszerűek az utasok körében: ahol ezek a járművek közlekednek, ott hat-tizenkét százalékkal nőtt az utasszám.”
 
Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport hazai országigazgatója kifejtette: ,,A tavaly aláírt szerződésnek köszönhetően 2015 őszétől 112 FLIRT-vonat közlekedik Magyarország vasútvonalain. A beszerzés nemcsak a MÁV és a GYSEV, hanem a Stadler számára is jelentős mérföldkő, ilyen nagy és egységes FLIRT-flotta ugyanis sehol máshol nem üzemel a világon. Büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is jelentős mértékben hozzájárulhatunk a hazai vasút fejlesztéséhez. A FLIRT-motorvonat a Stadler legsikeresebb terméke, az elmúlt években a cégcsoport csaknem 950 motorvonat gyártására kapott megbízást 15 országból.”
 
 
(Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
 
MÁV-START Zrt.
 
Budapest-Kápolnásnyék, 2014. március 19.)
 
 
 
Háttérinformációk
 
 
A MÁV-START Zrt. 2012 novemberében indított nyílt közbeszerzési eljárást korszerű alacsonypadlós villamos motorvonatok beszerzésére. A közbeszerzést a Stadler Bussnang AG nyerte meg, amelynek keretében a svájci járműgyártó 42 darab egyáramnemű alacsonypadlós elővárosi és regionális villamos motorvonatot gyárt a MÁV-START részére. Az utolsó járműveket legkésőbb 2015. szeptember 30-ig adják át utasforgalomra kész állapotban. Az új elővárosi vonatok a 2007-ben beszerzett FLIRT flottától eltérően kék-fehér-sárga-szürke fényezést kapnak, amely illeszkedik a MÁV-csoportnál általánosan alkalmazott színvilágba. A leszállított 42 új járművel együtt a MÁV-START kötelékében már 102 korszerű FLIRT motorvonat közlekedik majd. Az akadálymentesített járművek összesen 211 ülőhellyel rendelkeznek, végsebességük pedig 160 km/óra. A motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekesszékek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyedén használható mosdóval, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek. A járműveket a gyártó ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel is ellátja, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon is 160 km/h sebességgel közlekedhessenek. A FLIRT típusú motorvonatok az elmúlt években a kiemelkedő megbízhatóságuk mellett, öt év és negyvenmillió megtett kilométer alatt hétmilliárd forint értékű villamos energiát takarítottak meg a vasúttársaságnak.
 
---------------------------------------------------------
 


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
alapító-főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))